Így kerültünk a Google 1. helyére 4 hónap alatt (SEO esettanulmány)
Összefoglaló
- Kiindulás 2025 októberében: vadonatúj domain, nulla hivatkozás, és olyan versenytársak, akik maguk is SEO-t árulnak.
- Három dolgot csináltunk egyszerre: gyors technikai alap, a vevők kérdéseire válaszoló tartalom, és linkcsomag helyett PR-megjelenések és helyi katalógusok.
- Eredmény: a „keresőoptimalizálás debrecen” kifejezésre novemberben a 72., februárban az 1. helyen voltunk.
Amikor 2025 októberében elindítottam a Ventoorát, pontosan tudtam, mibe vágok bele. Debrecenben is rengeteg marketingügynökség van, közülük több 10-15 éve működik, erős, sok helyről hivatkozott weboldallal, és maguk is keresőoptimalizálást árulnak. Nekünk egy aznap regisztrált domainünk volt, egyetlen hivatkozás nélkül.
A cél a „keresőoptimalizálás debrecen” és a „seo debrecen” kifejezések voltak. Négy hónappal később az elsőn, a „keresőoptimalizálás debrecen” kifejezésen az 1. helyen álltunk. Ez a cikk arról szól, mit csináltunk addig, és mit tanultam belőle.
Honnan indultunk?
Novemberre a „keresőoptimalizálás debrecen” kifejezésre bekerültünk a találatok közé, a 72. helyre. Ez a gyakorlatban láthatatlanság. Van egy régi vicc a SEO-sok között: hová rejtsd el a holttestet? A Google találati listájának második oldalára, mert oda soha senki nem néz. Mi a nyolcadik oldalon voltunk.
Egy új domainnek a Google szemében nincs múltja. Nem tudja, megbízható-e, nem linkel rá senki, és nem látja, hogy a látogatók mit kezdenek vele. Ezt három irányból kellett egyszerre felépíteni.
Mit csináltunk?
Gyors, hibátlan technikai alap
Az oldalt Next.js-sel építettük. A debreceni versenytársak közül a legtöbb, akiknek az oldalát megnéztem, WordPress sablonra épült, sok bővítménnyel. Ezek jól mutatnak, de gyakran lassúak, és sok felesleges kódot töltenek be.
A miénk a PageSpeed Insightsban minden mutatón zöld, és egy másodpercen belül betölt. Ennek az volt az elsődleges haszna, hogy a Google gyorsan és hibátlanul be tudta járni az oldalt, és már a linképítés előtt elkezdtünk lassan feljebb kúszni. Ha ez érdekel, a technikai SEO oldalunkon leírtuk, mit nézünk ilyenkor.
Tartalom, ami a kérdésekre válaszol
Nem csak a főoldalra koncentráltunk. Minden szolgáltatásnak saját, részletes oldalt írtunk, mellé pedig blogcikkeket azokra a kérdésekre, amelyeket a leendő ügyfeleink feltesznek: mennyibe kerül egy weboldal, miért nem rangsorol egy oldal, mi a különbség a WordPress és a Next.js között.
Ezek az oldalak egymásra hivatkoznak, így a Google látja, hogy egy témát alaposan lefedünk, nem csak egy-egy kulcsszóra írtunk egy oldalt. Gépi tömegszöveget nem tettünk ki, mert pont ettől akartunk különbözni.
Linkek linkcsomag nélkül
Egy új domainnek nincs tekintélye, és a versenytársaink ebben 10 év előnyben voltak. Ezt kellett behozni.
Linkcsomagot egyet sem vettünk. Ehelyett szakmai blogokon és híroldalakon jelentünk meg PR cikkekkel. Ezek fizetett megjelenések voltak, a portálok szerkesztői díjat kérnek értük, tehát nem ingyen szerzett linkek. A különbség a linkcsomaghoz képest az, hogy valódi olvasóknak szóló cikkek, egyenként kiválasztott, a témához illő oldalakon. Emellett megerősítettük a helyi jelenlétünket: optimalizáltuk a Google Cégprofilunkat, és felkerültünk a fontosabb helyi katalógusokba. Hogy miért nem éri meg a linkcsomag, azt a linképítés veszélyeiről szóló cikkben mutattam meg adatokkal. A módszerünket a linképítés oldalon írtuk le.
Hogyan alakult a helyezés?
Az eredmény nem egyik napról a másikra jött, hanem hónapról hónapra.
| Hónap | Helyezés a „keresőoptimalizálás debrecen” kifejezésre |
|---|---|
| 2025. november | 72. |
| 2025. december | 10-20. között ingadozott |
| 2026. január | 5. (első oldal) |
| 2026. február | 1. |
A ventoora.hu napi átlagos pozíciója a „keresőoptimalizálás debrecen” kifejezésre (Google Search Console, 2025. november – 2026. február)
A Search Console adataiból készült grafikonon a napi átlagos helyezés látszik erre a kifejezésre: 2025. november 4-én még a 72. helyen voltunk, 2026. február 8-án az átlag már 1,1 volt.
Mit tanultam belőle?
Az első, hogy a technikai alap gyorsít, de önmagában nem elég. A gyors oldal miatt a Google hamar rendesen indexelt minket, az első oldalra viszont a tartalom és a linkek vittek fel.
A második, hogy egy jó helyezés mellett is lehetnek hibák. Később egy teljes auditot futtattam a saját oldalunkon, és kiderült, hogy a sitemapunk hetek óta nem frissült, a blogcikkeink egy része alig kapott belső linket, és a www-s címünk ideiglenes átirányítással ment a fő domainre. Egyik sem akadályozta meg az első helyet, de mindegyik pazarolt valamennyit. Ezeket és még hetet a 10 ok, amiért nem rangsorol a weboldalad cikkben szedtem össze.
A harmadik, hogy a SEO nem ér véget az első hellyel. A versenytársak is dolgoznak, ezért rendszeresen bővítjük a tartalmat, és figyeljük a Search Console-t.
Mit jelent ez neked?
Ha egy új domainnel, egy olyan piacon, ahol mindenki SEO-t árul, négy hónap alatt eljutottunk az első helyre, akkor a módszer egy kevésbé zsúfolt piacon is működik. Nem ígérünk mindenkinek négy hónapot, mert az a versenyen és az oldal állapotán múlik. Azt viszont meg tudjuk mondani, hol tart most az oldalad, és mi kellene ahhoz, hogy előrébb kerüljön.
Ugyanezzel a módszerrel ügyfeleinknél is dolgozunk. A Langa-ÉP új weboldala már az első hónapban hozott kattintásokat első oldalas helyezésekről, és 7 hónap után 7,1-es átlagpozíciónál tart. A Szabadi Klíma oldala 90 nap alatt jutott el a 10,8-as átlagpozícióig. Ha kíváncsi vagy, nálad mi lenne a reális cél, kérj egy ingyenes SEO auditot.
Szeretnéd tudni, a te oldaladdal mennyit lehetne elérni?
Lépj velünk kapcsolatba, és kezdjük el együtt!
Gyakran ismételt kérdések
Válaszok a leggyakoribb kérdésekre
Szeretnéd, hogy a weboldalad is előrébb kerüljön a Google-ben? Keresőoptimalizálás →
Kapcsolódó cikkek
10 ok, amiért nem rangsorol a weboldalad
SEOIndexelés, átirányítások, lassú oldal, rossz kulcsszó: a 10 leggyakoribb ok, amiért nem jön forgalom a Google-ből, és hogyan ellenőrizd mindet.
Linképítés 2026-ban: mi történik, ha rosszul csinálod?
SEOEgy 40 linkes csomag pár ezer forintért csábító. Megmutatjuk Ahrefs-adatokon, mi történik utána a forgalommal, és mit érdemes helyette csinálni.
Weboldal sebesség optimalizálás: így gyorsítsd fel az oldaladat
WebfejlesztésLassú a weboldalad? Így mérd meg, mi lassítja, és mit javíts először: képek, bővítmények, külső scriptek, tárhely. WordPress és Next.js oldalakra is.
Havi hírlevél
Tetszett a cikk? Kapd meg havonta a legfontosabb SEO & AI híreket.
Havonta egyszer, tömören és érthetően. Spam nélkül, bármikor leiratkozhatsz.
